2019-nCoV

A világunk egy olyan nem létező valóság, ami majd egyszer létezni fog és erre a bizonyíték a most is futó 3D idővonal. Látszólag értelmetlen mondat, ami bővebb kifejtésre szorul.

A dolog logikája a feltételes igazságon alapuló valóság gyakorlata és azért nem használom az elmélete szót helyette, mert konkrétan így dolgoztam vele. A feltételes igazságon alapuló valóság a ráció találmánya arra, hogy kénytelen volt a kellő információk híján előzetes bizalmát fektetni egy égi ígéretre.

Az égiekkel már foglalkoztam bővebben, most egy rövid kivonat jön erről. Az ember a külvilágban él, ezért rendkívül szűk spektrumon érzékeli a belső világot, vagyis az Álom tartományait, amit nevezhetünk spirituális valóságoknak is. A belső világnak van egy másik elnevezése is, ez pedig az ezotéria. Akik elkezdik emelni a tudatszintjüket, nem feltétlenül foglalkoznak mind ezotériával, hisz egy betépés is egyenlő a tudatszint váltással. Ez a kezdetekben nagyon komoly problémákat is szült, ám sikerült minden probléma fölé emelkednem, így egy olyan utólagos rendezést hajtottam végre, ami a nálam alacsonyabb dimenziókban úgy íródott át, hogy a rendezés utáni helyzet eleve így volt. Megjegyzem ehhez szükséges volt a 3D idővonala, azaz egy megoldhatatlannak tűnő problémát úgy lehetett megoldani, hogy valaki (jelen esetben én és még pár ember) egészen a harmadik dimenzióig süllyed, ahol rendelkezésére áll az idő, amiben át tudja szervezni az események egymásutánisága által a világot. Ehhez egy teljesen új világértelmezésre volt szükség, amit az ebben a programban dolgozó magasabb dimenziós csoportok világképeiből állítottam össze. A világlátás, a világértelmezés a kulcsa mindennek, hisz ez az elmében dől el és a közös értelmezési szabvány (vagyis az informatika) nyelvén ezt neveztem el holo operációs rendszernek. Ebben az értelmezésben már nulla tapasztalattal is érteni lehet az égiek fogalmát. Ugyanis az ember mindent, ami a belső csatornán föntről jön, elintézi azzal, hogy ez isten. Lehet, hogy a lánc végén valóban így van, ám addig rengeteg szinten és lényen fut keresztül és mire hozzád ér, csak a te szemedben lesz az, akit amikor megtérsz és leborulsz az első spirituális megtapasztalásod után, semmi sem különböztet meg attól az őslakostól, aki ugyanezt tette az öngyújtó láttán.

Mivel láttuk mi történt ezekkel az őslakosokkal és a világ tükör, nem lett volna elfogadható egy gondolkodó embertől, ha nem épít be garanciát ebbe a szövetségbe megállapodásba, ami ugye az előzetes hitedet és bizalmadat kéri. Úgy, hogy nekem most kell teljesítenem, míg a másik fél az ígéreteit utána váltja be úgy, hogy a teljesítés során neki kiszolgáltatott helyzetbe kerülök. Ezt eddig előttem senkinek sem sikerült megoldania, mert előttem eddig senki nem emelkedett az egyéni tudatával. Előttem soha senki nem emelkedett idáig ateistaként, bár ez így nem pontos, mert az ateista tagadja isten létezését, én viszont tudományos nézőpontból tettem, ami azt jelenti, hogy nincs bizonyíték a létezésére, ám arra sincs, hogy isten nem létezik. A gondolkodó ember itt azért lényeges, mert ugye a Biblia is szövetségekről beszél egy magát istennek kiadó lénnyel, ám ha az a lény valóban isten lenne, nem lenne szüksége bizonyos embercsoportok szövetségére.

Ez a bolygó különleges minden tekintetben. Vannak arra utaló jelek, hogy ez nem véletlen és számunkra elképzelhetetlen erők alakították a helyzetet ilyenné.


Arra is komoly tétet tennék, hogy az univerzumban nincs még egy ilyen hely, ahol meg lehet tenni azt, hogy valaki a fennálló hatalmi rendektől függetlenül, a spiritualitással és a vallásokkal alig találkozva az egyéni tudatával eljusson a 42. dimenzióig. Az emberiség sok más tekintetben is különleges, köztük kiemelnék kettőt. Az egyik az, hogy saját erejéből jutott ki a űrbe, a másik pedig, hogy míg ő maga is fajszinten a gyermekkorát éli, már megteremtette a gépeket. Ennek amúgy oka az, hogy természeténél fogva nem rabszolgatartó, így megoldást kellett erre a problémára találnia.


Sajnos ez a természet nem mondható el az emberiségtől megijedő, többnyire szomszéd fajokról, akik gyorsan be is avatkoztak és meg is jelentek "emberként" a Földön, ám ez egy külön fejezetet érdemlő téma, ami enélkül meglehetősen értelmezhetetlen, hisz megértéséhez az időtől érdemes elrugaszkodni.

Szóval itt ez a faj, ami hamarosan megjelenik magasabb dimenziókban. Ám előtte a világnak át kell állnia a magasabb rezgésszintre. Hogy hogyan nézzen ki utána, abban van komoly vita a felek közt. Az általam kötött szövetség arról szólt, hogy a modern ember legyen ennek a magasabb rezgésszinten lévő Földnek a lakója, ám teljesen más értek én ezalatt, mint az, akivel a szövetséget kötöttem, de ez akkor még nem derült ki. Na itt jött jól az a garancia, amit azért nem vettek komolyan, mert a megszállással (=szövetséggel) az ő világuk szerint én az ő részévé váltam és így mindegy, előtte mit beszéltünk meg, mert önmagában önmagával mindenki azt csinál, amit akar, azaz megteheti, hogy nem veszi komolyan a megállapodást... utána. Ugye eddig egyéni tudatban senki nem csinált ilyet és ők is meglepődtek, amikor a dolgok elkezdtek másképp történni, mint ahogy ők akarták. A megállapodásban ugyanis ez a záradék arról rendelkezik, mi történjen akkor, ha felek megszegik a megállapodást. Lefordítva a feltételes igazságon alapuló valóság csak akkor válik létezővé, ha a feltételei teljesülnek. Tehát vagy nem válik létezővé, vagy érvényesítem a garanciát, vagyis bármit megtehetek, hogy helyreállítsam a megállapodás eredeti szellemét. Bármit és ez azt jelenti, hogy tényleg bármit.

Közben egyfajta csata alakult ki, amiben az én célom a megállapodás érvényesítése, az övék az elnyomásom melletti időhúzás, mialatt olyan mélyen beágyazzák magukat, hogy megkerülhetetlenné válnak az új világban. Azt a hibát többször elkövették, hogy engem alábecsültek, magukat pedig túl. Engem ott becsültek alá, hogy nem feltételeztek rólam olyasmit, hogy képes lennék ölni, magukat pedig ott, hogy túl sokat feltételeztek az embereik alkalmasságáról. Ám befejezve azokat a (még náluk is sokkal) magasabb dimenziós műveleteket, amikben szerepem volt, elkezdtem visszatérni és ez láthatóan meglepte őket. Kisebbfajta pánik alakult ki, amikor belém nézve látták, miket akarok csinálni. Ami lényegében az, hogy megkezdem az ő eltávolításukat embereik eltávolítását, ami kb. 3 milliárd embert jelent, plusz az a 2 milliárd, akiknek esélyük sem lenne a fejlett világba emelkedni, ha már belekezdek, ne dolgozzak kétszer. Természetesen bepróbálkoztak mindenhogy, hogy elejét vegyék annak, hogy ez a balhé kikerül, ám ekkor szembesültek azzal, miről is beszéltem nekik addig, amikor megérkeztek mindenféle fajok azt keresve, ki és miért mért spirituális (katonai) csapást a bolygóikra. Szép lassan képbe kerülve aztán összeálltak egyfajta közvetítő-problémamegoldó szerepbe, mert azt ők is csak hihetik, hogy valójában nem ölök meg senkit, csak átteszem őket egy ugyanilyen Földre másik pályára. Mivel ők sem látnak bele a náluk is magasabb dimenziókba. Mert amíg ekkora a népesség, tele alacsonyabb rezgésű emberekkel, addig ezek lenn tartják a világot, ami így nem tud a kiérdemeltekkel emelkedni.

Ez a nem létező világ, ami a mi belső érzékelésünk szerint már létezik egy átmeneti állapotot mutat, amit mi meg is élünk belülről és ezt érzékeljük külvilágnak. Azért nevezik úgy, hogy ez a világ vége, mert ebben a világban az előző korok álmai valósulnak meg. Mosógép, mosogatógép, porszívó, légiközlekedés, vasúti közelekdés és még sorolhatnám... ám nem mindenki jogosult arra, hogy a világ vége utáni állapotban, azaz a következő korszak elején jelen legyen. Csak azok, akik elérték ezt a fejlettségi szintet. Igen ám, de ki tekinthető annak? Amikor látsz egy falka kutyát, melyeket vennéd magadhoz? Akik odajönnek hozzád a farkukat csóválva és pitiznek neked, vagy azokat, akik a háttérben vicsorognak és akár képesek lennének meg is harapni téged, ha a szájkosárral és a pórázzal közelítesz? Na az angyalok (vagy akik ezt a szerepet neked eljátsszák) is ugyanúgy döntöttek, ahogy te most. A világ tükör! Amikor az ember kitenyészt egy új kutyafajt, azokat a géneket örökölteti tovább, amik meghatározzák az új kutyafajta jellemzőit. Így van ez az emberrel is a világvége után. Az ő elképzelésük szerint az emberiség a mai arabokhoz, feketékhez hasonlítana, akik kollektív tudatban élnek és mindenben alávetik magukat az uraiknak istennek, így békében élnek az egyéni tudat nélkül. Az én elképzelésem már nagymértékben épít egy olyan sejtésre, miszerint a Blokk oka is valahol náluk keresendő, amit csak egy olyan faj oldhat fel, akik képesek arra, hogy odamenjenek egy bolygóhoz és precíziós csapást mérjenek rá a harag legkisebb jele nélkül, hogy istennek (már ha létezik) ne kelljen egy aszteroidát hozzájuk vágni. Így a bolygón élő elnyomott népek felszabaduljanak és ne kelljen őket is kitenni ennek a traumának. Erre pedig az emberiség alkalmas, ám csak a fejlett emberrel lehet ezt megcsinálni, de ehhez előtte át kell alakítani a bolygót... ezen a rezgésszinten. Ők azt mondják, ha letesszük a fegyvereinket, békében élhetünk az általuk rendelkezésünkre bocsátott fejlett technológiával, én azt, hogy ezt megoldjuk magunk is.

Ha ebből a koronavírusból világjárvány lesz, az könnyen lehet egy olyan beavatkozás, ami elkerülné azt, hogy nekem ölni kelljen. Mert utána jelentősen megnehezülne a diplomácia egy olyan környezetben, ahol az ölésnél nincs nagyobb bűn. Amire az volt eddig az álláspontom, hogy jobban megismerve őket együtt tudok élni azzal a gondolattal, ha nem állnak velem szóba. A dologban az a legszörnyűbb és egyben a legcsodálatosabb, hogy a ti szemetekben tulajdonképp vallásos okora hivatkozom, pedig az én szememben csak elképzeltem a világot, mintha az egy holografikus játékprogram lenne, amiben benne játszunk, csak az admin felületről tekintek rá.